Zánka története és borvidéke

Zánka község Veszprém megyében a Balaton északi partján szép természeti környezetben helyezkedik el. Nagyon jó területi adottságai miatt már a rómaiak idején is lakott hely volt. A népvándorlás korából származó leletek igazolják, hogy a környék völgyeinek kapujában már akkor teleülés volt. Zánka szláv eredetű, neve is ezt igazolja. Írott forrásmunkák már 1164-ben említik a község nevét. A török hódoltság alatt a község lakossága csökkent, majd utána következett betelepítések alatt népesedett újra. Történelmi emlékekből bizonyítható, hogy Zánka halászfalu volt.

Az 1960-70-es években a község idegenforgalmi jellege és vonzása megnövekedett. Sok új nyaraló épült. Ezzel arányosan kezdett emelkedni a község lakosságának száma. Zánka 1946-ig Zala megye közigazgatási területéhez tartozott, amikor is a Balatonfüredi járással együtt Veszprém megyéhez csatolták.

A balatonfüredi kistérség

Az Észak-Balatoni Kistérség Veszprém megye déli – dél-keleti részén terül el, a Balaton parton a 71-es út mentén Paloznaktól Balatonszepezdig, a part felett húzódó felvidéki területen pedig Balatonszőlőstől Monoszlóig, két gyöngyfüzérként sorakozó 21 település tartozik hozzá. A területe 318 km2, a lakosainak száma mintegy 22.000 fő.
A kistérség területe földrajzi szempontból változatos képet mutat, a parthoz közel találunk sík területeket is, de Tihany félszigete magasan kiemelkedik a tó síkjából. A parttól távolodva szolidabb és meredekebb dombok és völgyek tarkítják a tájat. A terület része a Nivegy völgye, amely nyitott a Balaton felé és a Pécselyi medence, melyet viszont a tó elől lezárnak a dombok. A Koloska patak völgye szorosként kapcsolja össze a Balaton-felvidéket a tóparttal, Csopak határában helyezkedik el. A kistérség kiterjedt erdőket és réteket nevel, és növekvő jelentőségű szőlőket, amelyek a helyi lakosok számára az élet szerves részét képezik, fogalomként vannak jelen, mint táji elem, megélhetés és turisztikai vonzerő egyaránt.
A természeti táj nagyon változatos ezen a vidéken, a kiránduló turizmus sok rejtőző értéket fedezhet fel, mint például a nagyszámú forrás és patak (pl. óbudavári Mosó-forrás, a szentjakabfai Árva-kút, a pécselyi Zádor-kút, a vászolyi Nagy-forrás, Csopaki-Séd, az Arácsi-patak, a Séd, a Tavi-Séd és az Örvényesi-Séd, külön említve a tihanyi félsziget Belső és Külső tavát.). A Balaton közelségéből adódóan a víznek a térségben nagy jelentősége és ebből adódóan hagyománya is van. Minden település mondhat magáénak valamilyen történelmi vagy népi emléket: egy várromot, templomot vagy templomromot, kúriát, barokk stílusú és korú parasztházat, keresztet, malmot. Balatonfüred külön kiemelkedő jelentőséggel bír, hiszen a környék szellemi, kulturális és turisztikai központja volt, és ma is az. Ez a szellemiség az épületeire, a történelmi hagyományaira is utal.
A térség gazdaságilag meghatározó része a turizmus. A lakosság nagyobb része valamilyen módon kapcsolódik a vendégfogadáshoz, hasonlóan a bortermeléshez, akár közvetlenül – szolgáltatóként-, akár közvetve, valamilyen módon kapcsolódva a turizmust kiszolgáló intézményekhez. A munkaerő képzésében is tapasztalható a két meghatározó gazdasági ág jelenléte, hiszen Balatonfüreden a mezőgazdaság a vezető oktatási téma (Széchényi Szakképző Iskola), Zánkán a Gyermek- és Ifjúsági Centrumban pedig az idegenforgalom.
A térséget a várostól eltekintve, Csopak és Tihany kivételével kisebb települések alkotják, 14 község kevesebb, mint 500 lakost számlál. Az itt lakók körében nehézséget jelent az idős populáció növekedése, a kevés születendő gyermek, és az elvándorló fiatalság. A helyben született lakosok mellett sok az üdülő tulajdonos, vagy a betelepülő, az ún. bebíró. A többségük jól szituált, középkorú, aki szívesen tesz valamit a választott falujáért. Nem egy esetben szervezőként vagy egy-egy esemény lebonyolításához szükséges pénzforrás megszerzőjeként lép fel.
A térség már elindult egy fejlődési úton, melynek célja az eddig elfogadott és alkalmazott módszerű passzív vendégvárás formájának felszámolása. A lakosok kedves, vendégszerető emberek, akik tudják, hogy ma már minőségi szolgáltatást kell kínálni, és egy-egy attrakcióval érdemes kedveskedni a turistáknak. Ezért indultak és ma is folytatódnak a fejlesztések az egész térségben.

Története

Zánka és környéke már az őskorban is lakott hely volt, amit a község határában talált újkőkori, késő rézkori és kora bronzkori leletek is bizonyítanak. Az ókorban a Balaton környéke Pannónia néven a rómaiak uralma alatt állt. A római birodalom idején Zánka is lakott hely volt, a református templomnál levő dombon e korból való leletek kerültek felszínre.

Zánka Árpád-kori település. Nevét 1164-ben említette először oklevél Miske ispán fia, István végrendeletében. A honfoglalás után a Kál nemzetség szállásbirtoka volt.
A 12. században már kőtemploma is volt, mely ma is áll. A templomot 1333–1335-ben a pápai tizedjegyzék említette először.
Zánkát először az Atyusz nemzetségbeliek, majd a 13. század végétől a Gyulafi-Rátoldi családbeliek birtokolták.
A 13–14. században a veszprémi káptalan birtoka volt.
A 15. században a Gyulafi és a Rozgonyi családok voltak birtokosai. 1474-ben Mátyás király a Gyulafi családot erősítette meg birtokában.
A török hódoltság alatt a környék is sokat szenvedett: 1548-ban a törökök Zánkát is felégették.
A falu az 1696-os adóösszeírásban már nem szerepelt, puszta lett.
1736-ban Diskay Ádám és Sebestyén Ádám német református telepesekkel telepítette újra Zánkát. A falu a 19. század elejére elmagyarosodott.
Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc alatt a császári hadak kétszer is bevonultak ide, de csata a település közelében nem volt.
1909-ben épült meg a vasút, és az 1930-as évekre alakult ki a nyaralótelep, melynek házai közé lakóházak is épültek.
1910-ben 459 lakosa volt, melyből 457 magyar volt. Ebből 173 római katolikus, 161 református, 117 evangélikus volt. A 20. század elején Zala vármegye Balatonfüredi járásához tartozott.

Borvidék

A Balaton-felvidék a XIV. században az Anjou-házból származó királyaink idején indult el azon az úton, amely a borvidékek kialakuláshoz vezetett, s hozzájárult a középkori magyar állam gazdasági felvirágzásához. Kezdetben kialakultak a hegyi szőlők, a szőlőhegyek, amelyek fél évezreden át a minőségi bortermelés számára nagyon fontos optimális termőhellyet jelentettek.

A szőlőhegyeket azok a zánkaiak hozták létre, akiknek a leszármazottait 1548-ban a török elpusztítja, elűzi vagy rabságba hurcolja. A település elpusztul, de a szőlőhegyen a művelés folyamatossága nem szakad meg.

1780-ban Zánkán a közbirtokosok részén 182, a hercegi részen 110,5 kapaalja szőlőt művelnek (1 kapaalja akkora terület, amelyet 1 ember 1 nap alatt meg tud kapálni). A hegyvámos szőlők területe 92,5 kapa, a tized alá tartozó szőlők területe 200 kapa. Óriási vezsteség érte a termeléket a termelési válság idején: 1812-ben az évszázadnak a csúcstermése miatt leestek a borárak, 1813-1817 között ennek fordítottja történt, öt év alatt összesen ennyi bor termett, mint a megelőző esztendőben. Egészen példátlan eset történt, a borvidéken borhiány keletkezett. Végül, az akkori források szerint a magyar bor iránti kereslet csökkent a XIX.század első felében. Ekkor a magyar borászat általános válságát éltük.

Az 1850-es, 60-as években a jobb módú képviselők elkezdték a szőlészet és borászat korszerűsítését. Új fajtákat hozznak be az országba (pl.:olaszrizling), forgatással átalakítják a szőlő talajmunkáját, egyre közelebb jutnak a borvidék adottságainak megfelelő metszés- és művelésmódnak a kialakításához.

Majd következik a világháború, melynek eredményeképpen a 20-évek elején a magyar borok biztos piacukat vesztik el, s hamarosan bekövetkezett a gazdasági válság, de ebben a nehéz helyzetben is fennmaradt a szőlészet és borászat. Elsősorban azáltal, hogy a szőlő kártevői elleni védekezés tudományát minden szőlősgazda, még a legszegényebbek is elsajátították, szigorú bortörvényeket és hegyközségi törvényeket hoztak.

1959-től a tsz-szervezés gyökeres változást eredményezett a magyar szőlőművelésben. Elérkezett ismét a korszerűsítés ideje.

Ajánló: Látnivalók és nevezetességek