A Kultbázis számos rendezvénynek, programnak ad teret. Volt itt már koncert, kézműveskedés, piac, tábor, esküvő. 2023-ban, amikor Veszprém és a környező régió volt Európa Kulturális Fővárosa, a Kultbázis pályázata révén létesülhettek Zánkán streetart festmények (ezeket a Streetart sétaút fűzi fel). A Kultháló program Színes házak, színes falu projektjének keretében fiatal művészek dekoráltak ki hat zánkai falfelületet kortárs, de helyi motívumokra épülő alkotással. A programoknak része volt kortárs zenei est, beszélgetés, sőt az alkotások legóból való megépítése is.

Itt, a pajta falán látható a Káli istennő, Jakócs Dorka alkotása, amelynek legóváltozata is megcsodálható.

A major gazdag történetéhez egy szomorú esemény is kapcsolódik, erről tanúskodik Poór Ferenc helytörténész Zánkai Hírmondóban 2023. szeptemberében megjelent írása.

A Nagy Háború szomorú kezdete Zánkán

Az egykori Zala vármegyei szentantalfai körjegyzőség – ahova Zánka is tartozott – halotti anyakönyveit bújva furcsa bejegyzésre bukkanhatunk, amely 1914 augusztusának elején két balatonhenyei fiatalember zánkai haláláról tanúskodik. A hitelesség kedvéért idézzük úgy, ahogyan a bejegyzések sorrendben állnak:

1914/28: Fülöp Lajos (Fülöp István és Szigeti Mária fia) földmíves, Balatonhenye, 30 éves, ág. evangélikus; a halál oka: lelövés;

1914/29:  Szabó Sándor (Szabó Lajos és néhai Kürtös Zsófia fia) földmíves, Balatonhenye, 30 éves, nős Bertalan Eszterrel, református; a halál oka: lelövés.

1914. augusztus 1-én délután 4 órakor ugyanis mindkettőt főbe lőtték Zánkán.

Mi is történt Zánkán ezen a derűsnek induló, mégis szomorúan végződő nyári napon? Két balatonhenyei fiatalembert lelőttek, de hát miért? És ki lehetett az elkövető? Vajon honnan kaphatunk választ ezekre a nyugtalanító kérdésekre? A visszaemlékezések már nagyon-nagyon homályosak lehetnek, s mind közvetettek, áttételesek, hiszen a ma legidősebb zánkaiak sem éltek akkor.

Néha segítségül jön a véletlen. Néhai Siffer Gyula egykori községbíró volt házának padlásán előkerült egy doboz, benne régi iratokkal. S ezek között az iratok között az ügyet többé-kevésbé megvilágító, kézzel írott, bizonyos bírósági papírok, dokumentumok. A dokumentumokat özvegy Sólyom Gézáné Olga néni, néhai Siffer Gyula menye bocsátotta rendelkezésre. Ezeket áttanulmányozva áll össze előttünk a végzetes zánkai verekedés tragédiája. Lássuk, hogy is volt!

Gavrilo Princip szerb diákkal kezdődik a történet, aki 1914. június 28-án Szarajevóban megölte Ferenc Ferdinánd trónörököst és feleségét. Az Osztrák-Magyar Monarchia júliusban hadat üzent Szerbiának, s két nap múlva már általános mozgósítás folyt Oroszországban, és július 31-én a Monarchiában is.

Augusztus 1-én az általános mozgósítás keretében a balatonhenyei hadköteles fiatalok is katonai szolgálatra vonultak be. Öt lovaskocsin jöttek, és Zánkán áthaladva a vasútállomás felé tartottak. A veszprémi királyi törvényszék vizsgálóbizottságának 2207/1914B sz. végzéséből megtudhatjuk, hogy a bevonuló balatonhenyei fiatalok „némileg ittas állapotban voltak”. Ne finomkodjunk, ismerjük mi a bevonulással kapcsolatos hangulatot: a fiúk jól „betintáztak” a szolgálatra jelentkezés előtt. Már a búcsúzáskor, Henyén is felönthettek a garatra, aztán meg útba esett Köveskál, az elágazásnál a helyi kocsma, valószínűleg ott is rátettek egy-két lapáttal, illetve pohárral. Így aztán eléggé vidám hangulatban voltak, no meg talán némi útközbeni késésüket behozni igyekezvén, valószínűleg a lovak közé is csördítettek.

Így történt, hogy a zötykölődő rohanás közepette az egyik bevonuló fiatal kalapja Zánkán, a Vasút utcában leesett a fejéről, az út porába. Mindez Pálffy József birtokos háza előtt történt. Ez az épület az udvarával együtt ma a Rákóczi utca 15., itt zajlottak az események. Akkor az udvar nyitott volt, kapu nélküli. Ott állott éppen Varga Gyula 20 éves zánkai legény Siffer Károly besorozott újonc társaságában, és békésen beszélgettek. Amikor a kalap leesett, a balatonhenyeiek kocsija megállt, ők pedig lekiáltottak a zánkai fiataloknak, hogy adják fel a kalapot. Azok viszont nem adták fel – miért is tennék, hiszen le lehet a kalapért ugrani, fel lehet venni; nem viszi el sem a szél, sem a török vagy a tatár. Ám a henyei társaság nem kívánt mozdulni, csak kiabáltak lefelé. Végül is a kalapot Szabó Mária, a szomszédban lakó Szabó Imre kisleánya vette fel és adta fel a kocsira.

Látszólag minden rendben volt tehát, a balatonhenyei kocsi tovább indult az állomás felé. Alig száz méter megtétele után – itt volt akkor a falu vége – azonban váratlanul visszafordult. Elfelejtettek talán valamit? Mint kiderült, igen, mert amint visszatértek a Pálffy házhoz, szidalmazni kezdték Siffer Károlyt, kondásnak nevezték, amiért újonc létére a hadba induló katonának nem adta fel a kalapját. Megsértődtek tehát az alkohol mámorában! – és ezért fordultak vissza. Nem is hagyták annyiban a dolgot, bosszút lihegve a „kondás” zánkaiak ellen, behajtottak Pálffy József udvarába. Itt leugráltak a kocsiról, és az udvaron illetve a hátul lévő szérűskertben, egy félig összerakott gabonaasztag mellett talált munkaeszközöket felkapkodván az ott dolgozó emberekre, Pálffy Jenőre és Szabó Imrére támadtak.

Szabó Imrét a garázdává vált henyeiek leütötték, ruháját leszaggatták, sőt egyikőjük hátba is szúrta, életveszélyesen megsebesítve őt. Utána a szérűskertben munkálkodó emberekre támadtak késeikkel, az összeszedett favillákkal, gereblyékkel, vasvillákkal. Hogy kik voltak ezek a garázdák? Amint azt a törvényszéki vizsgálati dokumentumokból megtudjuk, a támadók között aktív szerepet játszott a kalapját elveszítő későbbi áldozat, a 30 éves Szabó Sándor és szomorú véget ért társa, a 20 éves Fülöp Lajos, valamint Székely Sándor, Székely János, Czuppon Ferenc, Somogyi Gyula és Végh Károly. 21-31 év közötti fiatalok, ők provokálták, ők szították az összetűzést, ők támadtak a békésen dolgozó zánkaiakra, ők okozták az első sebesüléseket.

Hamar híre szaladt a faluban a részeg henyei társaság garázdálkodásának. Nyilvánvalóan a hírvivők között volt a korábban még békésen beszélgető Varga Gyula és Siffer Károly is. Értesítették Siffer Gyula községbírót (aki 46 éves volt akkor), mire ő békítő szándékkal azonnal a helyszínre sietett. Csakhogy közben a többi balatonhenyei kocsi is visszafordult és befutott Zánkára, és a megsokasodott henyei fiatalok a bíróra is rátámadtak, és a földre teperték.

Szemtanúk szerint nemcsak a bírót, de a sérült Szabó Imre körül foglalatoskodó 21 éves Hetessy Sándor orvosnövendéket, Hetessy Zsigmond nagytiszteletű református lelkész fiát és a neki segédkező zánkaiakat is megtámadták a garázdák.

Úgy tűnt, hogy az öt lovaskocsira való, túlerőben lévő agresszív fiatal ellen nehéz lesz megküzdeni. Ekkor azonban – a nyomozati anyag szerint – a bíró fel-szólítására több zánkai is lőfegyverrel sietett a verekedés helyszínére.

Vadászpuskájával érkezett a mintegy százötven méterre lakó Herczeg János is, aki felfigyelt az igen hevesen támadó henyei Szabó Sándorra, ki késsel a kezében először Siffer Gyula bíróra, „majd saját vőtársára, Kutas Imrére támadt, s ez utóbbinak a hasa felé szúrt, majd magát Herczeg Jánost támadta meg felemelt késsel”. Herczeg János ekkor felszólította, hogy hagyjon fel a támadással, különben lőni fog – a garázda erre „fokozott erővel” ismételte meg a támadást. Herczeg János ekkor rálőtt a támadóra.

Közben Hetessy Sándor ellátta Szabó Imre sérülését, és amint kilépett a Szabó házból, látta, hogy a garázda balatonhenyeiek a bírót szorongatják. Felszólította a támadókat, hogy hagyjanak fel szándékukkal, mire a garázdák egy része ellene fordult Fülöp Lajossal az élükön, s késsel, vasvillával felszerelkezve szemből és oldalról megtámadták. Hetessy erre a közelben álló Sebestyén Gábor duplacsövű vadászfegyverét amaz kezéből kikapva a henyeiekre fogta: szüntessék be a támadást, mert ellenkező esetben lőni fog. Hátrálva a felszólítást többször is megismételte, de eredmény nélkül. Fülöp továbbra is ellene támadott, mire Hetessy rálőtt.

Az olvasó itt valószínűleg úgy gondolkodik: önvédelemre szükség van, mert ha nem védekezel, rosszul végződhet számodra a dolog. A részeg garázdák megállítására, úgy tűnik, nem volt más lehetőség. Szorongatott helyzetben érthető a lövés. Ez ki is józanította a támadókat. Ezek a hadba vonuló fiatalok megértették végre, hogy a lőfegyver nagyon komoly dolog. Egy kis harctér előtti ízelítő a halálból kijózanítja az embert.

Hogy végül is fegyverhasználatra szánták magukat a zánkaiak, azt községi bírójuknak a szavai is elősegítették. Siffer Gyula ugyanis, látva a falubeliek szorongatott helyzetét, felszólította őket: lőjenek az ő felelősségére. Így hát lőttek is, méghozzá pontosan. Az előkerült dokumentumok szerint „a Herczeg János által fejbe lőtt Szabó Sándor és a Hetessy Sándor által fejbe lőtt Fülöp Lajos a helyszínen nyomban meghaltak.”

A királyi törvényszék vizsgálóbírója, Haschka Róbert az ügyben lefolytatott nyomozás után Herczeg Jánost és Hetessy Sándort a Btk 279. § alapján szándékos emberölés bűntettével, Siffer Gyula községi bírót a Btk 69. § alapján mindkét esetben felbujtással gyanúsítva, a vizsgálatot az ügyben szeptember 10-én megindította. Természetesen az életben maradt henyei garázdák ellen is vizsgálat indult súlyos testi sértés és hatóság elleni erőszak címén.

A vizsgálatot azonban megakadályozta a világháború. Fennmaradt a veszprémi királyi törvényszék vizsgálóbírájának, Csajághy Károlynak az október 7-én keltezett 2439/1914B számú végzése, amelyből megtudjuk, hogy mivel a balatonhenyei fiatalok „mint tartalékos katonák az általános mozgósításkor katonai szolgálatra bevonultak, s jelenleg is katonai szolgálatot teljesítenek, a háború folyama alatt tehát (…) ki nem hallgathatók (…) ezért az iratokat (…) a veszprémi királyi ügyészséghez átteszem”

Az eljárás felfüggesztését november 10-én megerősítette a Királyi Törvényszék vádtanácsának elnöke, Strausz Sándor is 2739/1914B számú végzésében: „A kir. törvényszék vádtanácsa, tekintettel azon körülményre, hogy a terheltek és a tanúk nagy része a mozgósítás folytán hadba vonult, s így a vizsgálat e miatt eredményesen be nem fejezhető, a kir. ügyészségnek 1914 Kü 567/11 számú indítványa folytán a további vizsgálati eljárást az érdekeltek hazaérkeztéig felfüggeszti.”

Arról, hogy volt-e folytatása az ügynek a háború után, Zánkán senki sem emlékszik. A balatonhenyei garázdák a háborúból visszatértek, mivel nevük nem szerepel a balatonhenyei 1. világháborús hősi halottainak emléktábláján. De a legfiatalabb is több, mint százéves lenne már, tehát őket nem kérdezhetjük meg a fejleményekről. Csupán arról tudnak Zánkán és Balatonhenyén is egyesek, hogy a zánkaiak hosszú ideig nem jártak a henyei búcsúba, mivel az ottaniak (valószínűen a háborúból visszatértek és az áldozatok rokonai) bosszút lihegve megígérték, hogy abban az esetben, ha megjelennek falujukban, megölik őket.

Ezt eredményezte tehát az alkohol által kiváltott paraszti virtus 1914 augusztusának első napján. Tudnunk kell róla, tanulságul, mert ha el is hallgatnánk a tényeket, attól azok tények maradnak. Mindenesetre egy évszázad elteltével már nem fenyegeti vérbosszú a zánkai lakosokat.

Poór Ferenc