I. Parti sétaút – 1. Községi strand

A zánkai fürdőéletnek már 1740-től vannak írásos nyomai. Ám ezek nem a mai tóparti, községi strandra vezetnek, hanem az innen több, mint 1 kilométerre fekvő Vérkútra. A Vérkút – amely a helytörténeti sétaút kiinduló pontja – egy vasoxidtól vörös vizű forrás volt, ahol számos, elsősorban a paraszti sorból származó, gyógyulni vágyó ember fordult meg. Működött ott borbély, korcsma és a kisebb fürdő, ahova a fiatalok szórakozni is lejártak hétvégente. A fürdőhelynek a 20. század elejére leáldozott, főként a kedvezőtlen adottságai miatt: távol esett a lakott helyektől, egy, ingadozó vízhozamú forrása volt és nem volt olyan birtokosa, amely áldozott volna rá pénzt, hogy fejlessze.

A huszadik század elején indul el a Rákóczi út végi, mai strand kiépülése. Eredetileg itt hajtották be az ökröket a tóba inni és hűsölni, ám az 1900-as évek elején egyre nőtt az igény a „hidegfürdő” kialakítására. Erre nagy hatással volt a vasút 1909-es megérkezése is. Balatoni összehasonlításban Zánka adottságai nem voltak kiemelkedőnek mondhatók, hiszen a faluközpont messze esett a parttól, a 19. században egyetlen leírás sem említi a községet, mint balatoni nyaralóhelyet.

1902-ben már dicsérik a „zánkai Balatont”, ahol homokos aljzatú, fokozatosan mélyülő partot találni, nemsokára az első öltözőkabinok is állnak. Először a víz felett, majd később a parton. A harmincas években több nyaraló is épül a községben, hamarosan a strandot is bővítik, modernizálják, csónakkikötőt alakítanak ki – az itt megalakult fürdőegyesület vezetésével. A strand mai mérete már hetvenes években alakult ki, mai épületei az 1990-es évek elején épültek.