Vélhetően már a római korban is ismerték a magas vastartalmú forrást, írásos említése először 1786-ban történik, később már térképen is jelölik gyógyfürdőként. Az 1830-as években fürdőház állt, borbély is működött itt. Két külön kádfürdőt is kialakítottak a módosabb látogatóknak, ezek apró épületekben kaptak helyet, amelyeket csak három oldalról határolt fal, hogy a negyedik oldalon keresztül zavartalanul élvezhessék a táj látványát.

A forrás vizét nem csupán fürdésre, de ivókúrára is használták, gyomorbántalmak ellen javallották. De – a kor szokásainak megfelelően – a borbély is segített a gyógyulásban a saját eszközeivel, ugyanis nem csak haj- és szakállvágást végzett, hanem érvágást és köpölyözést is. A korabeli beszámolók alapján egy-egy nagyobb forgalmú vasárnap után a fürdő környéke inkább hasonlított mészárszékhez, és igazán rászolgált a nevére.

A Balatonfüreden elhunyt Lipták Gábor író A vérkúti borbély című műve itt játszódik.

A forrás magánterületen fekszik, korábban a Kőbányai sörgyárak, később a Dreher üdülőjeként működött.

Részletes történeti áttekintés

A Balaton mellett a 18-19. században három gyógyfürdő működött: A füredi, a hévízi és a vérkúti. A füredi országos, a hévízi regionális, a vérkúti pedig helyi jelentősséggel, vonzáskörzettel. A fürdők kialakulása mindenhol egyforma volt: a helyiek, főleg a szegény nép hétvégeken összegyűlt a forrás, illetve a tó körül, és használták a vizet, pihentek. A második lépésben vállalkozók vagy a földesúr, hasznot remélve szolgáltatásokat kínált: fürdési lehetőséget, fürdőházat, seborvosi ellátást. A harmadik lépés a fejlesztéseké, mely már az adott hely lehetőségeitől függött.

Zánkán a Vérkúti dűlőben nem messze a Balaton partjától egy vastartalmú forrás vize fakadt, vize vörösre színezte a forrás és a lefolyó környékét. A forrás a közbirtokosság területén fakadt, melynek tulajdonosa 1/6 részben a herceg Eszterházyak csobánci uradalma, 5/6 részben pedig a helyi földesurak voltak. Mint minden más haszonvételből, a vérkúti bérletből is ebben az arányban részesedtek. Ez azt jelenti, hogy bár a fürdő épületeit mások létesítették és adták-vették, mindez a zánkai közbirtokosság földjén történt, a földesúri haszonvétel a közbirtokosságot illette. Már 1740-ból maradt fenn bevételt igazoló dokumentum.

Az 1770-ben készült Zala megyei összeírás szerint Zánkán élt egy kirurgus (seborvos-képesített, de nem egyetemet végzett) is négy fővel és 30 forint keresettel. Mivel ebben az időben nagyon kevés seborvos működött Zala megyében, és azok is inkább városokban, a kirurgus jelenléte Zánkán 1770-ben kapcsolatba hozható a vérkúti fürdővel. A fürdős –balneátor – feladatait ekkortájt, mint a füredi gyógyfürdőn is, seborvosok végezték.

Az Eszterházyak csobánci tiszttartója 1778-ban levélben javasolta az uraságnak, hogy építsenek fürdőt Vérkúton. Ez csak úgy lehetséges, hogy a tiszttartó az eddiginél nagyobb hasznot remélt a fürdőből.

Oláh János 1834-ben írta a zánkai fürdőről: „A’ Zánkára vivő postaúton balra, éppen a Balaton partján vagyon Vérkút, egy orvosló erejű forrás ferdőházakkal, melly nyári napokon olly népesen látogattatik, kivált a köznép részéről, mint a füredi. Vize kesernyés és nem savanyú, a kút oldalait pedig és az árkot, mellyen vize elfoly, kövecseivel együtt vérveresre festi, honnan vette Vérkút nevezetét is. Van itt a köznép számára egy nagy ferdőház sok kádakkal és két különös ferdőházak 4 kádakkal. Ez a ferdő a köszvényeseknek, ütközött tagúaknak, tartós kólikában szenvedőknek igen használ.” Oláh leírása valószínűsíti, hogy Balatonfüredhez hasonlóan Vérkúton is külön fürdő volt az urak és a köznép, a parasztok számára.

Több forrás is említi, és a helytörténeti irodalom tényként el is fogadta, hogy valamikor 1836-37 táján a füredi parasztfürdő fakádjait Vérkútra átszállították. Lichtneckert András 2007-ben ennek még hitelt adott, de 2013-ban megjelent nagy monográfiája szerint a terv nem valósult meg.

Az 1856. évi megyei jelentés szerint a Zánka melletti vérkúti fürdő a Tapolca–füredi országúttól 300, a Balaton-parttól 50 lépésnyire van egy mélyedésben. Inkább egy romos csárdára hasonlít, mint egy fürdőházra. A nép vasár- és ünnepnapokon sűrűn látogatja a fürdőt, ahol egy seborvos kíméletlen módon levonja a vérüket. A fürdőház és a forrás a zánkai közbirtokosság földjén van, a fürdőház négy éve Mihálovics Sándor seborvosé. Egyetlen fürdőház van, a két elülső helyiségben négy jobb és tisztább káddal. Az egyik hátulsó helyiségben 10, a másikban négy kád van, mind rossz állapotban. A fürdővizet kazánban melegítik, és fa csövekben vezetik a hideg vízzel együtt a fürdőhelyiségekbe. A víz a fürdőháztól néhány lépésnyire lévő kútból tör fel, tiszta, átlátszó, szagtalan, íze a szájat kissé összehúzza, de egyáltalán nem savanyú, a tartályokon és a csatornákon vékony, sárga lerakódást képez. Kémiai és pharmodinamikai tulajdonságai ismeretlenek, csak a környék népe özönlik ide, hogy vegyen egy fürdőt és megköpölyöztesse magát. Egy kádfürdő köpölyözéssel 24, anélkül 10 váltókrajcárba kerül.

Écsy László füredi fürdőigazgató 1873. október 16-án a vérkúti fürdő pusztulásáról tett bejegyzést naplójába: „Útközben menet a dezolált (azaz: pusztult, elhagyott) állapotban lévő vérkúti fürdőt is megtekintettük, melynek ura, Mihálovics éppen ma egy hete orvoshiány miatt négyheti vérhas betegségben meghalt.” Az Écsy Lászlótól származó bejegyzés alapján feltételezhető, hogy Vérkúton a fürdő szolgáltatásai ekkortájt szűnhettek meg véglegesen.

Zánka község telekkönyve szerint 1881. január 29-én a vérkúti ingatlan 1/2-1/2 részben Mihálovics István és Mihálovics Ferenc tulajdonában van. A könyvben 1 hold 1430 négyszögöl terület is szerepel.

Hosszú pereskedés, bekebelezési eljárás, telekkönyvi törlés után 1890. szeptember 30-án Siffer Dénes és ifj. Siffer Gábor tulajdonjogát bejegyzik, megerősítik, a tényt a közbirtokossági gyűlés is elfogadja.

1928. március 30. adásvételi szerződés, a vételár 13.600 pengő. Az új tulajdonosok Prepeliczay Árpád festékgyáros és neje Ehmann Margit cinkotai lakosok.

1937. március 10. Öröklés következtében fele-fele tulajdonosok özv. Prepeliczay Árpádné és Prepeliczay Árpád.

1941. március 5-én kelt adásvételi szerződés 20.000 pengő. Tulajdonosok egyenlő arányban Pricsák Sándor, P. László, P. Béla, P. Olga és P. Adél.

A megyei levéltárban található iratok szerint az 1952. 2. sz. törvényerejű rendelet hatályba lépése után a zánkai tanács budapesti intézményektől és vállalatoktól több kérelmet is kapott, hogy az államosított ingatlanok közül számukra üdülőt biztosítson.

1955. augusztus 22. A Gyógyvíztermelő és Értékesítő Vállalat a Vérkúton palackozó üzemet kívánt létrehozni. (XXIII. 947. 11. jelzet- 64,68.lapok, 2.doboz) Ez az üzem kezdte meg 1956-ban kékkúti víz kitermelését is. A Vérkút alacsony hozama miatt a kitermelés nem valósult meg. Jelenleg ismeretlen időpontban Vérkút a Kőbányai Sör-és Malátagyár kezelésébe vagy tulajdonába került, a területen üdülőtelepet hoztak létre. A rendszerváltás után a területet privatizálták, a sörgyári faházakat elbontották. A forrás jelenleg is létezik, a vízhozam jelentéktelen.