Tisztelt Szerkesztőség!
Anélkül, hogy kisebbíteni szeretném a Zánkai Strandon a tűzijáték kivitelezése közbeni eseményeket, tényszerűen az alábbiak történtek, és a telefoninterjúban is ezt mondtam el, amelyből Önök csak egy pár szavas bevágást közöltek híradásukban.
- Önkormányzatunk a hatályos jogszabályok szerinti bejelentési kötelezettségnek eleget téve, előzetesen a Rendőrség és a Katasztrófavédelem által ellenőrzött és jóváhagyott védelmi zónát kijelölte.
- A zónán belül senki nem tartózkodott
- A tűzijáték 2.-3. percében pár petárda (4-5) vízszintesen a kilövőállástól K.-re a vízparton állók és a Balaton irányába „ment el”. Ez nyilvánvalóan a Vállalkozó hibájából történt.
- Az ott lévő 30-50(?) ember elmenekült a területről, a strandgondnok a rendelkezésére álló eszközökkel elsősegélyt nyújtott. Orvosi, mentő beavatkozásra szerencsére nem volt szükség.
- Ezután a tűzijáték folytatódott és rendben befejeződött.
- A jelenlévők nagy része (több ezer ember) az eseményeket nem észlelte, pánik és menekülési hullám, egymást tipró embertömegek nem voltak.
- A helyszínen lévő Rendőrségi alkalmazottak a befejezés után a vizsgálatot azonnal megkezdték, a jelenlévőket, érintetteket meghallgatták, az eljárás a Rendőrségi közlemény szerint megindult.
- Tudomásom szerint két fő 8 napon belül gyógyuló égési sérülését rögzítették. Ezúton is kérjük, hogy további esetleges sérültek, károsultak jelentkezzenek Önkormányzatunknál, vagy a Balatonfüredi Rendőrkapitányságon.
- Az egész történetből lényegesen súlyosabb katasztrófa, és az Önök által közölt pánik is történhetett volna, de szerencsére nem így történt.
- Kérem a tényszerű, pontos tájékoztatást!
- Amennyiben levelemet közlik, kérem az változtatás nélkül történjen!
Az előző tájékoztatást pontosítom, két embert a mentők elsősegélyben részesítettek.
Filep Miklós
polgármester