Már csak pár nap és itt az első gyertyagyújtás ideje. 2021. november 28-án ismét ünnepi díszbe öltözik Zánka, megnyílnak az adventi kapuk, amelyeken keresztül eljuthatunk a kivilágított karácsonyfákhoz, az adventi koszorúhoz és a Betlehemhez.
Idén újra megnyitjuk a Világító Adventi Kalendáriumot, melyhez nagy örömünkre családok, intézmények és a vállalkozók is bekapcsolódtak, így december 1-től Zánka ablakai ismét kinyílnak, és fényt árasztanak majd az adventi időszakban.
Advent négy vasárnapján újabb és újabb gyertya lángja fog kigyúlni, melyeket ebben az évben Zánka Klubjai fognak meggyújtani november 28-án, december 5-én, 12-én és 19-én 17 órai kezdettel.
Az első és a negyedik gyertyagyújtást az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Veszprém Megyei Önkormányzat is támogatja, így mindkét alkalommal karácsonyi dallamok csendülnek fel a Faluház udvarán Erdélyi Csilla – Csillag Musical és az Operett Musical Voices közreműködésével.
A koronavírus járvány miatt Adventi műsorainkat élő egyenes adásban is megtekinthetik a Faluház Facebook oldalán.
Készüljünk hát az ünnepekre meghittséggel, szeretettel!
A rendezvény csak az érvényes járványügyi rendelkezések betartásával látogatható, megtartásának feltételeit és lehetőségét, a mindenkori járványügyi rendelkezések bármikor módosíthatják.
Zánka Faluház