Amikor 2011-ben belevetettük magunkat a programok szervezésébe, a közösség összekovácsolásába és felkarolásába, megfogadtuk, hogy addig folytatjuk ezt a nagyon sok örömet adó, de olykor hálátlan feladatot, amíg több pozitívumot, mint negatívumot, vagyis több örömet, mint bánatot, és keserűséget okoz.
Most eljött a perc, amikor átbillent a mérleg, és hátra kell lépnünk, fájó szívvel, de azt kell mondanunk, hogy köszönjük a lehetőséget! Köszönjük a rengeteg támogatást, a szép pillanatokat, a milliónyi emléket és értéket! Fájdalommal, de boldogan hagyjuk magunk mögött a Faluházat, a közösséget, a programokat, hiszen annyi mindent kaptunk Zánkától, annyi szeretetet és önzetlenséget, amiért örökké hálásak leszünk!
Köszönet Zánka vezetőségének, és Zánka közösségének, akik bíztak bennünk, és mindvégig mellettünk voltak! Köszönet a támogatóinknak, akik akár anyagilag, akár egy-két jó szóval, önzetlen segítséggel támogattak bennünket! Köszönjük mindazoknak, akik a programokon részt vettek, akár személyesen, akár csak távolról szemlélve az eseményeket, és köszönet minden fellépő művésznek, aki megtisztelt minket a bizalmával! A 11 év fotói, illetve videói továbbra is elérhetőek lesznek a Faluház Facebook oldalán, illetve a Zánka TV archívumában.
Köszönjük mindenkinek ezt a 11 évet, amit a Faluházban tölthettünk, és amit sosem felejtünk el!
Köszönjük Zánka!
Ezzel a kis összeállítással kívánunk Boldog Új Évet Mindenkinek!
Böhmné Kocsis Szilvia
Böhm Tamás